2010. július 6., kedd

Szélvédő...

A szélvédő a gépjárművek egyik alapvető alkatrésze. A szélvédő biztosítja a kilátást a gépjárműből, miközben védelmet is biztosít. A szélvédő az utóbbi években nagy fejlődésen ment át. Itt főként a szélvédő szerkezeti fejlődésére gondolok. Manapság a legtöbb szélvédő már sokkal biztonságosabb, mint a régiek. Az autókon található szélvédő ugyanis a legtöbb esetben biztonsági szélvédő, amely azért, jó mert ha esetleg kitörne egy baleset folytán a szélvédő, akkor, az nem okoz komoly sérüléseket. A szélvédő a töréskor ugyanis apró darabokra hullik, amely darabkák kb. 40-45fokos szögben törnek el, így nem vágnak annyira széttört szélvédő darabkák.

Sokan voltak már vele biztosan úgy, hogy autójuk előtt valamilyen teherautó haladt, amelynek a rakománya nem olt megfelelően rögzítve. Ilyenkor fenn áll annak a veszélye, hogy a szállított rakomány egy-egy darabja, legyen akár kavics vagy egyéb rakomány, hogy lehullik, és egyenesen a szélvédőnek csapódik. Az apró kavicsok is rendkívül veszélyesek lehetnek a szélvédő esetében, ugyanis ezek is képesek berepeszteni, vagy betörni a szélvédőt, ha felpattannak menet közben egy szemben haladó autó kerekétől. A szélvédő felületén történő apró törés is hosszanti repedést okozhat a későbbiek során, ha nem javítatjuk meg a szélvédőnket időben. Éppen ezért, ha a szélvédő akár enyhén sérül, akkor ajánlott azonnal elvinni javításra. szélvédő, szélvédő, szélvédő szélvédő, szélvédő, szélvédő,

A legtöbb szélvédő általában 2db speciális rétegből van kialakítva. A szélvédő egy-egy üvegfelülete között ragasztóanyag van. Az ilyen kialakítású szélvédő azért jobb és biztonságosabb is, mert ezek könnyebben javíthatók, és mivel ét rétegű, ezért ha csak a külső réteg sérül akkor egyszerűen kicserélhető. Ha a szélvédő kétrétegű, akkor erősebb is természetesen, így nem áll fenn a veszélye annak, hogy egy-egy kavicsdarab felcsapódásakor azonnal kitörik. Amikor a szélvédő betörik, egy pöttyszerű nagyságban, akkor az-az egy rétegű szélvédő esetében nem mindig észrevehető. Gyakran összekeverhető ez egy kisebb koszos felülettel. Ha azonban a szélvédő 2db réteggel rendelkezik, akkor egy ilyen pici törés is észrevehető lesz azonnal a szélvédőn, ugyanis a két szélvédő réteg között ilyenkor buborék keletkezik a törésnél, a 2 réteg között lévő levegő révén. szélvédő, szélvédő, szélvédő

A szélvédő esetében a leggyakoribb törés a kagylós repedés illetve a csillag alakú repedés. Ezen kívül lehet a repedés még az előbb említettek kombinációja. Mind a 3 esetben, ha a szélvédő felületén ilyet, tapasztalunk, cseréljük ki a szélvédő azonnal, vagy javítassuk ki a hibát, hogy a későbbiek során, nehogy jobban sérüljön az üveg, és nehogy kitörjön menet közben. A szélvédő való repedésbe gyorsan bekerülhet a szennyeződés is, amely nem eltávolítható, és így a javítás sem lesz megfelelő és esetlegesen a teljes szélvédőt ki kell cserélnünk, amely sokkal drágább, mint egy egyszerű javítás.

Az apró pöttyszerű repedés pillanatok alatt a külső hatások és a feszültség következtében nagyobbá válhat. A szélvédő javítását mindig bízzuk szakemberekre, műhelyi körülmények között. A törés során kialakult légbuborékba a szélvédő javítása során egy erre a célra kialakított speciális műgyanta kerül, így ez kitölti a szélvédő sérült részét és, a repedés nem lesz látható, és nem is fog továbbrepedni. A szélvédő felépítése és javítása tehát nagyjából így néz ki. A szélvédő megfelelő karbantartása tehát fontos dolog. A szélvédő állapotára mindig fordítsunk ezért kellő figyelmet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése